Olasz visszhangom

2010 júniusában, Rómában volt egy konferencia a mai Dante-interpretációkról. Én Dante filmadaptációiról tartottam előadást (olvasható a honlapomon: Dante a filmvásznon). Az előadások megjelentek egy kötetben (Leggere Dante oggi). Erről a kötetről Anna Langiano írt recenziót, melyben külön kiemeli az én szövegemet és egy olasz kolléganőét. Ezt írja rólunk (részlet a recenzióból):

DANTE

rivista internazionale di studi

su dante alighieri

 

Anna Langiano, Tradizioni esegetiche e problematiche della traduzione

nel Convegno Leggere Dante oggi

 

„A konferencia egyik legfontosabb eredménye volt Dante jelenlétének tudatosítása korunkban, és annak a kiemelése, hogy a különböző kritikai fordítások és egymástól független interpretációs lehetőségek mellett a dantei mondandó megjelenik a modern művészeti és tömegkulturális jelenségekben is. Ezt a témát fejtette ki részletesen Bárdos Judit és Milly Curcio Dante a filmvásznon illetve Dante a modern pokolban című előadása.

Bárdos Judit, elemezve néhány filmet, melyet valamilyen módon az Isteni Színjáték ihletett, megjegyezte, hogy a rendezők figyelme – a közvetlen megjeleníthetőség  miatt is --többnyire a Pokol felé fordult, és megemlítette az adaptáció egyik példájaként De Liguoro, Adolfo Padovan és Francesco Bartolini némafilmjét 1911-ből, melyet Gustave Doré illusztrációi ihlettek. Az előadó az elemzett művek közül kiemelte Andrej Wajda Csatorna című filmjét, mely nem egyszerűen a dantei Pokol illusztrációja, hanem annak a modern interpretációja. Összehasonlítva a filmet és a dantei eredetit, Bárdos rámutatott a fájdalom középkori koncepciója és annak modern felfogása közti alapvető különbségre: míg a kárhozottak bűnhődése a dantei műben a bűn időtlenségével függ össze, Wajda modern poklában Varsó felkelőinek szenvedését éppen a közelgő vég tudata sokszorozza meg.

Milly Curcio tematikus határokat érzékeltetett: ezúttal nem foglalkozik Wajda filmjével. A kutatónő számos érdekes hasonlóságra hívta fel a figyelmet: a modern írás (nemcsak az irodalmi) a dantein alapul. A dantei pokol igazi mítosznak bizonyul, mely néha akár opálos (áttetsző?) formában, a népszerűsítés különböző formáiban nyilvánul meg, ahogyan ezt a  napjainkban tapasztalható érdeklődést mutatja például a Roberto Benigni-féle Dante-olvasás és a Dante Pokla  című videojáték sikere, melynek nincs több köze a Színjátékhoz, mint a főhős neve. A kutatónő szerint a pokolnak a modernitásra jellemző interpretációja: egy hely, ahonnan nem lehet kimenni. Ez az egymástól oly különböző szerzők közötti közös alap, mint Primo Levi és Italo Calvino.”